HKO
Hagyományos kínai orvoslás


Hagyományos kínai orvoslás


A hagyományos kínai orvoslás, több ezeréves tudomány, amely saját ismeretrendszerrel rendelkezik. Alapvetően négy terápiás eljárást foglal magába: az akupunktúrát, az akupresszúrát, a keleti mozgás- és masszázsterápiát, illetve a kínai gyógynövény keverékek alkalmazását.


A medicina egyik alapelve az egységes szervezet szemlélete. E szerint az ember minden egyes része, minden pillanatban kapcsolatban áll a másikkal, s a bennünk zajló folyamatok e területek közti hatások-ellenhatások eredményei. Ebből következőleg szindróma differenciáláson alapuló diagnosztizálást alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy a betegség felmérése mindig az egyén szintjén történik, individuális módon. A páciens által felvázolt jelek, tünetek alapján igyekszik az eset kategorizálására.

Kezelések


Kezelések


• Emésztőrendszer egészsége »

Az akupunktúra egy elismert természetes módszer, mely segíthet az emésztőrendszer működésének szabályozásában. Kezeléseim képesek csökkenteni a különböző emésztési panaszokat, például a puffadás és székrekedés tüneteit. IBS, Chron-betegség, és más gyulladásos bélbetegségek során a stressz csökkentésével a kezelések enyhíthetik a tüneteket.


• Meddőség és nőgyógyászat »

Munkám során gyakran kombinálom a hagyományos kínai orvoslás technikáit az aktuális, kutatás alapú kezelési protokollokkal, valamint személyre szabott kezelési programmal, mely segíthet a meddőségben (jelentősen támogatja az In Vitro Fertilizatio folyamatát), valamint egyéb nőgyógyászati problémákban. A kezelések javíthatják a menstruációs rendellenességeket, mint az amenorrhea (menstruáció hiánya), a dysmenorrhoea (fájdalmas menstruáció) és a metorrhagia (szabálytalan menstruáció), valamint hatásosak PCOS és endometriosis esetén is.


• Gyermekgyógyászat »

A gyermekbetegségek, valamint a csemetékre jellemző energikus életmód néha sérülést, fájdalmat okoznak. A rendszeres gyermekorvosi látogatásokon túlmenően a normál egészségi állapot megőrzése érdekében, a velem folytatott konzultáció nagyszerű módja annak, hogy természetesen csökkentsük a stresszt, javítsuk az alvást, vagy segítséget nyújtsunk az emésztési zavarokban a család legfiatalabb tagja számára.


• Stressz »

A stressz (akár fizikai, akár érzelmi) az egyik legelterjedtebb tényező, amely hozzájárulhat a fájdalom, betegségek, illetve a rossz közérzet kialakulásához. Stresszhelyzet akkor fordul elő, amikor a testünket komfort zónán kívüli trauma, (akut) vagy ismétlődő (krónikus) események érik. Életmódbeli váltással és relaxációval együtt az akupunktúrás kezelések segíthetnek redukálni a szervezet emelkedett stressz hormonjait (kortizol/adrenalin), ezáltal csökkentve a gyulladásos folyamatokat, fájdalmat, és szorongást. Továbbá rendszeres kezeléssel stressz idején nyugodtabb, magabiztosabb közérzet biztosítható.


• Férfiak egészsége »

Az akupunktúrás kezelések megoldást kínálnak a férfi páciensek gyakori problémáira, úgy, mint az izom-csontrendszeri fájdalom, stressz, álmatlanság, potencia zavar. Nem mindennapi terápia lehet azok számára, akik egészséges, aktív és energikus életet szeretnének élni. A közelmúltban végzett kutatások azt sugallják, hogy az akupunktúra javítja a prosztata állapotát, a húgyhólyag státuszát és segít helyreállítani a hormonrendszer egyensúlyának felbomlását.


• Allergia és immunrendszer »

Mivel városaink egyre zsúfoltabbá, életstílusunk pedig hektikusabbá válik, az élelmiszerekre, pollenekre, állati faktorokra vagy a környezetre való hiperreakciók gyakorisága állandóan növekszik. Az akupunktúra a stressz csökkentésével, a szinuszjáratok megnyitásával, az emésztés javításával, valamint az immunrendszer támogatásával együttesen megcélozva segíti a jobb közérzet elérését.


• Krónikus fáradtság, mellékvese-kimerülés és alacsony energiaszint »

A szimpatikus idegrendszer krónikus túlsúlya gyakran a kimerítő, stresszes életmódhoz kapcsolódik. Az alvás javításával és a stressz csökkentésével javulhatnak a krónikus fáradtság és mellékvese- kimerülés tünetei. Az akupunktúra hasznos az energiaszint harmonizálásában és az idegrendszer működésének szabályozásában.


• Psoriasis (pikkelysömör) és ekcéma »

A bőr problémai frusztálóak, és az erős szteroid alapú gyógyszerek nem feltétlenül jelentenek tökéletes megoldást a vele kapcsolatos aggodalmakra. Függetlenül attól, hogy autoimmun okból, allergiából vagy más genetikai tulajdonságból származik-e, az akupunktúra segít a bőrrel kapcsolatos zavarok, például szárazság, vörösség, gyulladás és viszketés tünetein.


• Vérnyomás és a szív egészsége »

A kardiovaszkuláris szervrendszer megfelelő működése elengedhetetlen a mindennapi tevékenységeink elvégzéséhez, állóképességünk megszilárdításához. Mindezek ellenére, legtöbbször akkor kerül csak ellenőrzésre, amikor komoly probléma merül fel. Számos tanulmány bizonyítja a stressz, emelkedett vérnyomás, rendszertelen, rossz minőségű étkezés, valamint a mozgás hiányának összefüggését. E tényezők megszüntetésében, megreformálásában nyújt segítséget az akupunktúra, mind preventív, mind gyógyítási jelleggel.


• Anyagcsere, és testsúly szabályozás »

Az akupunktúrát nem "súlycsökkentő" eszközként tervezték, de a kezelések javíthatják a szervezet természetes metabolikus képességét, és segíthetnek a "pihenés és emésztés" ritmusban, ami segít a testsúly szabályozásában. Ezenkívül a kortizol szabályozásának (a Cannon-féle vészreakció, "üss vagy fuss" hormonja) segítségével csökkenhet a testsúly, és a zsírszövetek mennyisége, különösen a hasi tájék körül. A kezelések az Ön konkrét esetéhez igazodnak, és szükség esetén kínai gyógynövény-gyógyszert és egyéb kiegészítőket is tartalmaznak.


• Addiktológia »

Az akupuktúrás kezelések függőséggel kapcsolatos problémákra is kiválóan alkalmazhatók...